Galbács Gabriella

zeneelmélet, előadóművészet-történet

Galbács Gabriella

Végzettség:

Saját meghatározó tanárai:

Bogányi Tibor, Karasszon Dezső, Dobszay László

Művészeti tevékenység:

Énekesként számos koncert, operaelőadás részese lehettem. Tagja voltam többek közt a Schola Hungarica-nak, a Capella Theresiana-nak, számos alkalommal énekeltem a Szent Efrém Kórus (vez. Bubnó Tamás), a Lutherania Énekkar (vez. Kamp Salamon), a Victoria Kamarakórus (vez. Cser Ádám)  valamint a Budapesti Fesztivál Zenekar produkcióiban. Az Á la cARTe együttes (vez. Philipp György) tagjaként több operaelőadás és más színpadi produkció résztvevője voltam, illetve vagyok.

Volt növendékek:

Kötelező tárgy tanáraként nehéz saját növendéknek tekinteni azt az egyébként nem kevés diákot, akik zenei pályára mentek, és ott eredményeket értek el (bár bizton mondhatom, hogy szinte mindegyikük komoly munkát fektetett a kötelező szolfézsra, zeneelméletre. Csak néhányan közülük: Hámori Eszter, Polgár Éva, Kertész Miklós, Kovács Csilla, Molnár Bencze stb.) Azok közül, akik nem hangszer szakon végeztek, csak egyet szeretnék kiemelni: Csuthy Istvánt, aki annak ellenére tudott zeneakadémiát végezni, hogy a zenetanulmányait középiskolában kezdte. Sajnos azóta meghalt.

Egyéb tevékenység:

Sárkányhajó csapatunkkal sikerült világ- és Európa-bajnokságot is nyernünk.